Élmény volt magas fokon. :) Szeretném még addig összefoglalni, és leírni a dolgokat, ameddig még frissek az emlékek. Ilyenkor a legjobb velük dolgozni, bár tény, hogy a nagy hévben hajlamos vagyok elmerülni a részletekben, ami külső olvasó számára talán irreleváns lehet, de számomra később ezek az igazán mérvadóak. Ugyanakkor sajnos így könnyebben ki is hagyok dolgokat, mindenesetre törekszem a legjobbra. :)
Érdekesen kezdődött ez a 2012. május 17. is. Reggel 8-tól még írtam egy elég jelentős ZH-t fejlődéslélektanból, ami valahogy nem boldogított sem előtte, sem utána. Emiatt jó korán keltem, meg előtte lévő este sem a legkorábban feküdtem le, úgyhogy nem mondanám, hogy a kipihentség mintaszobrát tervezhették volna rólam. :D De töretlen lelkesedéssel ültem fel a háromnegyed 2-kor induló vonatra. Maga a vonatút koránt sem olyan volt, mint terveztem. Beült mellém a full üres kabinba egy egyáltalán nem átlagos 71 éves néni. Elmesélte nekem az egész élettörténetét - sok mindent megtudtam az egészségi, és a családi állapotáról is. Az utóbbi elég tragikus, és szomorú. Nem dobott fel. Beszállt még egy idősebb néni (az ő korára nem derült fény, csak annyi, hogy még nem volt 65, mert még fizet a vonatjegyért), úgyhogy így utaztunk hárman a vonaton. Leszálltak Cegléden, én meg egyedül folytattam utamat az nagy főváros felé. Végül, a tervezett fél 5 helyett kb. 5-re értem haza. Bekaptam valami kajafélét, lezuhanyoztam, felöltöztem és már indultam is a CLUB202 felé, de így sem sikerült, csak 6 előtt 10 perccel elindulnom. Tudtam, hogy Ryou már ott van, úgyhogy igyekeztem nem túlzottan megváratni, arról nem is beszélve, hogy elvileg 6-kor volt kapunyitás.
Végül odaértem 7-re, de a sor még ott állt, úgyhogy megnyugodtam. Hamar megtaláltam Ryout is, szóval már ketten várakoztunk. Egyszer csak megindult a sor, mi pedig örvendezve haladtunk az ajtó felé. Mielőtt beengedtek volna, mindkét biztonsági őr megkérdezte a koromat, aztán az egyik még kétkedve nézett egy pár pillanatig, mikor mondtam, hogy lassan 20. Na, mindegy, beengedtek. Ryounak kicsit tovább tartott bejutni, mert volt nála egy hátizsák is az okból kifolyólag, hogy a koncert után nálam aludt.
A bejutás után örömmel konstatáltam, merre van a merchpult, ám mielőtt odamentünk volna, megcéloztuk a ruhatárat. A ruhatáras néni vigyorogva megkérdezte, hogy "Na, mi van? Erre a koncertre csak lányok jönnek?" Az előttem lévő csajok mosolyogva válaszoltak neki, hogy hát igen, ez egy ilyen koncert, ahol csak elvétve botlik fiúkba az ember - magamban hozzátettem, hogy nemhogy fiúba, de 15 év felettibe is. :/ Miután lezajlott a ruhatár akció, mentünk a merchpulthoz, ahol megdöbbentő mennyiségű árut láttunk. Volt kétféle póló, egy típusú pulcsi, STRONG POP CD és ennyi. o_o Ja, meg kis notesz, de az meg nem volt a legszuperebb, ergo nem érte meg az árát szerintem. Sajnáltam, mert így Shanenek semmit nem tudtam szerezni. :( Magamnak viszont vettem egy pólót, de csak mert egyszer élünk, meg mert tudom, hogy utólag sajgott volna a kicsi szívem érte. Még megrohamoztuk a mosdót, meg Ryou mindenképpen szeretett volna még vizet venni, így oda is mentünk. Ezek után végre elfoglaltuk helyünket a színpad jobb oldalánál egész elől. Nagyon örültünk, mert ezúttal nem állt előttünk senki magas, és a mikrofon elhelyezkedéséből ítélve Aiji sem lesz túl az Óperencián hozzánk képest. :) A díszlet, mint azt láthatjátok, elég giccses volt azokkal a csili-vili LM.C betűkkel, de egy ilyen album után mást nem nagyon vártam. :D Viszont a nyalókákat hiányoltam. :( :P
Miután beálltunk a helyünkre, szinte azonnal elkezdődött a koncert. Annyira meglepődtem, és annyira boldog voltam, hogy az órámat se néztem meg, hogy mikor kezdtek, de valamikor 8 körül lehetett. :) Meg sem lepődtem, hogy a Be Strong, Be Pop. introra vonultak be... tulajdonképpen az lett volna döbbenetes, ha nem így történik. Megjelenésüket természetesen nagy ováció fogadta, alig bírtak magukkal az emberek. Miután kicsit örvendeztették magukat a még szóló intro alatt, bele is csaptak a lecsóba az Ah Hah! című számmal. Nagy volt az öröm, mindenki ugrálni kezdett, meg a karjaival hadonászni. Én is ugrálgattam, meg táncolgattam. Maya természetesen a színpad közepén foglalt helyet javarészt, amikor nem, akkor pedig bal felé tendált. Aiji viszont majdnem végig ott állt tőlünk kb. 10 méterre, és mivel Ryouval legtöbbször csak mi ugráltunk azon a részen, többször megdobott bennünket egy-egy kedves mosollyal. :) Nagyon csípem, kedvelem, szeretem a fazont... visszafogottabb, jó kis lélek. :)♥♥♥
Az Ah Hah! után azt hiszem, hogy a Bell the CAT-tel folytatták, majd a koncert folyamán elhangoztak olyan számok, mint MY BOY, Hoshi no Arika, The LOVE SONG, BOYS & GIRLS, PUNKY♥HEART, Baby Talk, Super Duper Galaxy, Oh my Juliet!, CHEMICAL KING-TWOON, Game of LIFE, 88, ROCK the LM.C!, stb. Vegyesen voltak új, és régi számok is, aminek nagyon örültem. :) Mondjuk azt sajnáltam, hogy nem volt egy olyan szám sem, amit Aiji énekelt volna, pedig nagyon reménykedtem, hogy lesz No Fun, No Future. vagy MAD or DIE., de nem így lett. Nem baj, nem hagyott szomorú utóízt, mert végül is tudtam, hogy halott már a remény is, mivel sejthető volt, hogy Aiji nem áll neki majd énekelni a koncerten, csak elképesztő módon örültem volna neki. :) Ettől függetlenül fantasztikus volt a számrepertoár ismét. Bár, arra azért kíváncsi lettem volna, hogy bármit eljátszottak-e volna akkor, amikor feltették a kérdést kétszer is, hogy mi legyen a következő szám. Én biztos, hogy egyik alkalommal a Galileo-t kértem volna, a másik alkalommal meg a Yasha HIME-t. Az a sanda gyanúm, hogy meglepődtek volna... :P még erősebb gyanúm pedig az, hogy előre kitalálták, hogy mi lesz, és olyan embernek nyújtotta Maya végül a mikrofont, akitől hallotta, hogy már amúgy is azt a számot ordítozza. :D Jó, persze a BOYS & GIRLS és a PUNKY♥HEART ellen sem volt semmiféle ellenvetésem, csak na. : )))
A BOYS & GIRLS-t egyébként megint úgy vezette be, mint legutóbb, "Hey Boys!" és "Hey Girls!" kiáltásokkal - és ezen a ponton bizonyossá vált, hogy 2 éve a "Hey my B..." tényleg csak véletlen baki volt. :D Idén még annál is vérszegényebb volt a Hey Boys!-ra a reakció, mint anno domini 2010-ben. Elég poén is volt, mikor a gyatra fiú-yeah után jött a harsány, hangos, fülsüketítő lány huhogás. Maya el is nevette magát egy picit - nem is csodálom, magam is így tettem. :D
Az Oh my Juliet! felvezetése szintén hasonló volt. Megállt a színpad közepén nagy komolyan, és: "I'm recently looking for my Juliet. Where is my Juliet?" A lányok 90%-a visongani kezdett, Maya meg csak hergelte őket mosolyogva. Én nem nagyon visítottam, inkább csak mosolyogtam csípőre tett kézzel, miközben többször Aiji reakcióit figyeltem. Többnyire csak nézelődött rezzenéstelen arccal, és gondolom próbált minél több erőt meríteni a kis szünetből. Oda is mondtam Ryounak, hogy én akkor már inkább Aiji Juliete vagyok. :) De persze ő nem kérdezett ilyesmit, meg is lepődtem volna. Bár minden bizonnyal lett volna jelentkező, ha más nem is, de én tutira. :D I LOVE YOU AIJI! Örökké te leszel a best! :)♥
Jaj, Maya ismét próbálkozott a magyarral. Egyik szám után megkérdezte: "How you say love [you...] in Hungarian?" mire mindenki elkezdte mondani... jaj, mit mondani, inkább kiabálni, hogy szeretlek. Nagy nehezen kimondta, szenvedett egy sort vigyorogva, majd letartotta a mikrofont, hogy valaki kisegítse. Végül miután sikerült, megszólalt, hogy "The next song is about szeretlek" és elkezdték a LOVE SONG-ot játszani. Hát, azt hittem, megeszem. :)♥ Ezen kívül volt egy köszönöm, meg ugye néhány szeretlek és annak a tovább fejlesztett szeretlek titeket változata. :D Nagyon édi volt. :D Aztán lehet, hogy volt más is, de sokszor a visongások miatt alig hallottam, hogy miről van szó. Ja, mert primitív fanbicsekből most is akadt bőven. Egyszerűen nem voltak képesek rendesen odafigyelni arra, mit mondott Maya, vagy éppen Aiji - bár ő, nagy bánatomra, nem sűrűn ragadt mikrofont. A leggázabb az volt, mikor Maya bemondta, hogy utolsó szám, és akkor is ujjongani kezdtek az emberek. Csak néhány NOOOO!-t lehetett elvétve hallani. -_-" Ne már, emberek! OK, hogy már szólt a ROCK the LM.C! eleje, és valószínűleg annak szólt a visítás is, de könyörgöm, akkor is hülyén jött ki. Szóval a közönség egy hangosabb részéhez no comment.
Technikailag az volt az egyetlen problémám, hogy nem mindig hallatszott rendesen Maya hangja. A zene kicsit erőteljesebb volt, ami egy bizonyos pontig nem baj, csak azért mégis. Szerintem jó (és kell!) hallani a szöveget is - még ha nem is feltétlenül értem, miről szól a szám. :) Jaj, amúgy voltak olyan szép pillanatok. Nagyon tetszett például, mikor a közönség együtt énekelt Mayával a 88, a BOYS & GIRLS vagy az Oh my Juliet! alatt. Azt hiszem, csak ezek alatt volt igazán észrevehető, de természetesen az összes szám alatt voltak éneklő emberkék. Magam is 1-2 számnál, ahol biztos voltam a szövegben, becsatlakoztam. :) Nagyon feelinges volt, csak hogy ilyen gagyin fogalmazzam meg. :D
Amúgy Maya sokat változott, és itt most nem a megjelenésére célzok. Noha a pink haján azóta sem tudok napirendre térni. :'D Mintha kicsit felnőttebb lenne vagy nem is tudom. Más stílusban mozgott, kicsit talán direktebb is volt... és más stílusban beszélt - utóbbi nem mindig volt jó, mert csak úgy motyogott a mikrofonba, és sokszor nagyon kellett koncentrálnom, hogy értsem, mit is mond angolul, pedig múltkor egész könnyedén fel lehetett fogni. Nagy problémákba most sem ütközött ugyan, de feltűnő volt. Bár, mindezt betudom a fáradtságnak, elvégre megint úgy jött ki a lépés, hogy zsinórban a harmadik koncert legyen a magyarországi. Valamiért mindig így járunk. :D De nem baj, mert legalább jönnek ide! ♥ : )))
Az utolsó szám ismét a ROCK the LM.C! volt, ami feltette az i-re a pontot. :) Hatalmas tombolás volt, ezerrel ugráltunk, meg csápoltunk rá. ♥ Utána a jól megszokott dobverő, meg pengető hajigálás következett. A dobverőt szokás szerint középre hajították, Aiji meg a pengetői nagy részét a bal oldalra vitte. A mi oldalunkon kb. 2-t dobott be, egyet meg konkrétan egy csajszi kezébe adott, aki ott állt az első sorban. Nem ér! :( Jó, nyugi. Természetesen ez csak a műhiszti... nem ebbe fogok belerokkanni. :D Ettől függetlenül nem adom fel, egyszer lesz nekem Aijitól na, meg persze Aoitól és Reitától pengetőm. :3
Maya bemutatta a tagokat, de most nem olyan hosszan és érthetően, mint legutóbb. A supporttagok neveit most egyáltalán nem hallottam sajnos. Mindenesetre ezerrel tapsoltam nekik. Megérdemelték. :) Utána Aiji még magához vette a mikrofont, és valami ilyesmit mondott: "I'm really happy. I hope to see you again!" Ennyire emlékszem pontosan, de mintha lett volna még valami. Jaj, Istenem! *-* Hát, én is nagyon remélem. :3 Aztán Maya is elköszönt, és levonultak.
Szóval sajnálatos módon a koncertnek egyszer csak vége lett, amit nagyon hamarnak éreztem. Tényleg korán is volt, mert 21:40-kor már le is vonultak. :( Kicsit csalódott is voltam, úgy éreztem, hogy ez alulról súrolta az előző koncertet, de erről majd később. Aztán beláttam, hogy csalóka volt a rövidség, mert kb. 1 és háromnegyed órát azért játszottak. Csak mégis megdöbbentő volt az idő fiatalsága, főleg a múltkori után, mikor már nem tudtunk metróval meg busszal hazamenni, de aztán gyorsan összeraktuk, hogy a VIP-jegyesek miatt volt ez, akiknek járt még egy meet&greet is.
A legegyértelműbbé akkor vált a vég, mikor elkezdtek elpakolni a staff-osok. Már ebben a folyamatban készítettem a fotót is a díszletről. Kedvenc, pucsítós úriemberünk látható is rajta. Ó jessz, meg lett örökítve! :D Azt terveztük Ryouval, hogy maradunk még kicsit, egyrészt lenyugodni, átdumálni az eseményeket, másrészt felmelegedni, megszáradni kicsit - ja, mert végig nagyon meleg volt a koncert alatt. Olyan büszke voltam magamra, mert Maya egyszer mondta is a koncert folyamán, hogy "Huh, atsui desu ne..." és értettem! Bőszen bólogattam. Kb. megsültünk... hiába locsolt Maya a közönségre úgy 3 liter vizet, mert mindet középre irányította. Akik középen elöl helyezkedtek el, azok már szinte megfürödtek, mert konkrétan volt, hogy Maya az első pár emberre öntötte az egész fél literes flakont... az azért már szívás. :D Hozzám mindössze egy csepp ért el, az is a hüvelykujjamra :''''D de legalább Aijitól származott, pedig ő csak egyszer locsolt. :D Na, jó... ez nekem is fájt. x'D Ryou-t még annyi se érte... szegény. :')
Végül nagy megdöbbenésemre 10-kor kizavartak a klubból. Alig tudtam levakarni a vattafánkot a fejemről, komolyan. A CLUB202 hajnali 3-ig, vagy 4-ig nyitva szokott tartani, erre ezek kizavarnak 10-kor. Jó, biztos a meet&greet miatt, de könyörgöm. Szükség volt erre? Úgysem tudtunk volna besurranni sehova. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy jobban jártak a staffosok, mert volt pár szánalmas egyed, aki neki állt könyörögni különböző cuccokért, meg a törölközőért, amibe Aiji törölközött a koncert folyamán. Most komolyan kérdezem, normális ez? Jézusatyaúristen! o_o' Végül megkapta a setlistet tartalmazó papírost, de neki az sem volt elég. Úristen, én ugrándozva álltam volna odébb egy olyan kinccsel. Szóval... jobban belegondolva, lehet, hogy ezért is zavartak ki minket. :'D
Ha már kint voltunk, megkerestük a turnébuszt. Szép piros volt, ami a képen mondjuk nem igazán látszik, de ez van. :D Reméltük, hogy nem nyúlik hosszúra a meet&greet, és akkor még akár el is búcsúztathatjuk őket. A meet&greet-esek szállingóztak kifelé, de sehol se voltak LM.C-ék, az idő pedig telt, a hőmérséklet meg hűlt. Nem volt épp melegünk, én már kapucniban ácsorogtam, és egyik lábamról a másikra szambázgattam, hogy valami azért történjen. Ryounál volt szőlőcukor, bekaptunk abból is pár szemet, egyrészt az éhség mulasztására, másrészt abban a reményben, hátha az anyagcsere folytán valami hőt termel drága testünk. :'D Persze sokra nem mentünk vele. :D Telt-múlt az idő, mi még mindig ott ácsorogtunk, de már megmakacsoltuk magunkat, hogy most már csak azért sem megyünk el, és megvárjuk őket könnyes búcsút intve nekik. Meg, nem mellékesen, ott volt az a rossz érzés, hogyha elindulunk, utána pár perc múlva tuti kijöttek volna. Szóval ott maradtunk, és picit fagyoskodtunk. Az emberek nagy része feladta, kb. 5-en maradtunk ott magyarok, a többi ottmaradó az külföldi volt. Gondolom nekik teljesen mindegy volt, hogy meddig maradnak itt, nem hajtotta őket semmi. :D Mondjuk arra már nem is figyeltek rendesen, mikor jönnek ki az ajtón a buszhoz. Ők csak a busz indulására fókuszáltak.
Na, de egyszer csak megéltük azt is, hogy kijöttek negyed 1 körül - igen, belegondolni is rossz, hogy több, mint 2 órát ácsorogtunk a hideg éjszakában. :'D Ott, becsületszavamra nem tűnt azért 2 órának - hosszú volt, de nem gondoltam volna, hogy már éjfél is elmúlt. :'D Elsőként Aiji jött ki asszem. Olyan nagyon aranyos volt. *-* Mosolyogva integetett nekünk... olyan japánosan. :D Tudom, idétlenül hangzik, de olyat csak a japánok tudnak. Annyira cukiiii. :') Az 5 magyar konszolidáltan integetett neki, ő meg csak mosolygott, integetett, és még az utánfutó után is visszanézett. Ja, mert tettek egy kört a busz körül, amit azért értékeltem - így legalább nem feleslegesen fagyoskodtunk ott. Aztán kijöttek a kiegészítő tagok, a dobos is nagyon vigyorogva integetett ráadásul két kézzel, két integetés között pedig folyton felfelé állított hüvelykujjakat mutogatott. Hát, egyem is meg! Ti is jók voltatok, nem is kicsit! ;) Aztán kijött egy hármas, vagy négyes csoportosulás is, ahol két Maya-gyanús egyén volt. Lehet, hogy kínos, de nem tudtam eldönteni két orvosi maszkos, kapucnis csávóból hajnali negyed 1-kor, hogy melyik Maya, de tuti, hogy a kettő közül valamelyik volt. :'D Mindenesetre ők is integettek, aztán felszálltak a buszba. Végül elindult a busz, mi meg elengedtük integetve. Még kiintegetett a buszból egy csávó, de a többiek ügyet sem vetettek ránk - Aijit és Mayát pl. nem is láttam. Szerintem dőltek is be az ágyba 1-2 tweet elküldése után. :D Mikor már jóval előttünk volt a busz, teljesen olyan érzésem volt, mintha kirepültek volna a gyerekek a fészekből. Hát, végül csak elmentek. Ó. :( Nem baj, jönnek még. :)
Szóval összegezve: kicsit mások voltak. Tökéletesen érezni lehetett azt, amit Maya mondott az egyik videóban, hogy most, hogy 5 éves az LM.C talán megtalálták a rájuk jellemző fellépési stílust. Tudom, hogy ügyetlen a megfogalmazásom, de remélem értitek, mire gondolok. Hozzátette a videóban, hogy aki ott volt 2 éve, érezni fogja, hogy valami új. És tényleg... abszolút igazat szólt, nagyon érezni lehetett a változást. Nem volt rossz, csak első blikkre furcsa volt, és talán a magasra tett mércéhez képest alacsonyabbnak tűnt. Aztán minél többet gondolok vissza erre a koncertre, annál jobb volt. :) Sőt, elképesztően jól éreztem magam. Hozták a hangulatot, én meg ráharaptam, és végig ugráltam meg táncoltam az egészet. Komolyan. A koncert közepe-vége tájékán láttam is, hogy az egyik csaj furcsán néz rám, de ki nem szarta le? Csak jól éreztem magam végre. Az azért csak nem tilos... :) Fantasztikus hangulatot teremtettek, és egy élményt biztosítottak minden jelenlévő számára ismét. Elégszer meg sem tudom köszönni. Elmondhatatlanul hálás vagyok!!! ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Technikailag belefért volna egy kis kakaó az ének miatt, de amúgy egy szavam sincs. Odatették magukat, és félelmetesen jó volt. :) Persze mindenki másképp éli meg, nekem így sikerült.
Emellett úgy láttam, hogy ők is jól érezték magukat. Maya kiírt valami olyasmit twitterre, amit angol fordításban így láttam, hogy Oh, really fun. :) Aiji lelkesedése pedig szerencsére töretlen továbbra is. Blogjában először nyilvánvalóan az angol mondatokat szúrtam ki: "We love Hungary!! ( ´ ▽ ` )ﾉ I hope see you again!!". *-* Mutattam nővéremnek heherészve, ő meg: "Zsófi, azért el ne sírd magad!" Na, mondom kösz. Csak örültem... közel se voltam a síráshoz. :'D Aztán még a bejegyzésének a lényege, hogy mennyire várta már ezt a koncertet a múltkori után, hogy újra energiát merítsen belőlünk, és hogy most is milyen remekül érezte magát. A csúcs mondat pedig ez: Mindenképp jönni akarok legközelebb is... Nem, jönni fogok! HÁT GYERE!!!! \(^o^)/ ♥♥♥♥♥ : ))))
calm
cheerful
satisfied